Amióta az eszemet tudom a családi gazdaságban dolgoztam,”másodállásban”. Igen abban, mert családunk minden egyes tagjának van/volt főállása és gazdaságunk felépítése, üzemeltetése a hétvégéken, nyári, téli és őszi szünetekben történt. Édesapám Agrármérnök, édesanyám óvónő…volt, most már nyugdíjasok. 🙂 Húgom geográfus, de jobban vonzotta a divat világa, ezért afelé orientálódott. A Fiú – vagyis én – diplomás emberke és egy pénzügyi tanácsadó cégnél dolgozom. Nagyszüleim pedig, akik az alapokat letették ízig-vérig parasztemberek voltak.

Családi gazdaságunk régebben szerteágazó volt és minden évszakra adott munkát. Tavasszal előmunkák zajlottak, nyáron málna, szeder szedése, ősszel alma szüret és télen ugyebár a fenyőzés, ahogy mi Somogyban mondjuk. A felsoroltakból mára már “csak” a fenyőzés maradt, de ez is kitölti az életünket, hisz ahol eddig málna vagy szeder bokor vagy épp almafa állt, ott most fenyőfák növekednek.

Ahogy olvasható, az évek során átalakult a gazdaságunk, de egy valamiben mindig biztosak voltuk, hogy amit nagyszüleinktől örököltünk és majd a szüleinktől megöröklünk, azt ameddig csak lehet fenntartjuk. Nem egyszerű! Az év nagy részében édesapámmal együtt dolgozunk a fenyőben. Tesszük mindezt nagy részben hétvégén, mikor Budapestről én is hazamegyek. Amikor pedig eljön a november – decemberi időszak, akkor összefog a család és unokatestvérekkel karöltve állunk neki a fák kiszedésének.

Az idő előrehaladtával azonban be kell látni, hogy apu sem lesz fiatalabb, hogy nekem sem lesz egyszerűbb Budapestről mindent megoldani. Mi lesz a megoldás? Felszámolni nem szeretném gazdaságunkat.Nem tudnék elszámolni önmagammal, hisz ebben nőttem fel, a természetben eltöltött idő és a fizikai munka kapcsol ki. Abban bízom, hogy családom legifjabb tagjai majd tovább viszik ezen örökséget! Az akarat már most megvan….remélem ez így is marad.

Kategória: Aktuális

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük